Hibján József neve azzal került be először a magyar rallyesport történelemkönyvébe, hogy az országban 2007-ben elsőként autózott bajnoki futamon E85 azaz bioetanol hajtású autóval, amit – talán a sikereinek köszönhetően is- egyre többen kezdtek el használni a versenypályákon illetve a közutakon egyaránt. Az egykori rallycross bajnok 2013-ban nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy a környezettudatos versenyzést egy Lada VFTS-el folytassa. Erről is beszélgettünk a kétszeres kategóriabajnok nyíregyházi pilótával.
Hírek
-
2013.01.15. 23:15
Alig ért véget a 2012-es rallyszezon, de a hétvégén már újra a rajtvonalon láthatjuk a Maricsek Racing Team versenyzőit. -
2013.01.12. 17:21
Idén immár hetedik alkalommal nyílik lehetőség Székelyföld szívében a hó színes gyorskocsikkal történő szétcsapatására, amit a 7. Kovászna Winter Rally-Kremsmueller keretében tehetnek majd meg a vállalkozó kedvű versenyzők. A kezdet kezdetén szórakozásnak indult a rendezvény, de 2013-ban már a határokon túlról is sok páros teszi majd tiszteletét a futamon. Kőházi Károly összekötővel beszélgettünk a havas verseny részleteiről.


